Napjaink egyik legismertebb cimbalmosa, aki sokat tett a cimbalom népszerûsítéséért. Szerte a világon muzsikált, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfónikus és jazz zenekarokkal, kortárs együttesekkel. Mint népzenész kezdte pályafutását. Szinte valamennyi magyar autentikus zenét játszó együttessel muzsikált már. Többek között a Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Mákvirág, Muzsikás, Vízöntõ, Zsarátnok, Vasmalom, Fonó és Üsztürü együttesekkel. Németországban több hónapig turnézott Kuti Sándorral és Budai Sándorral az André Heller által rendezett Magneten Cigány Showval, aminek õ volt a zenei igazgatója is.
A kortárs zene is hatással volt rá. Együtt muzsikált a Miskolci Új Zenei Mûhellyel, a 180-as csoporttal, Márta Istvánnal. Muzsikált különbözõ jazz formációkkal is, mint például BDS Collection (Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Dés László), Improvocation (Arnie Somogyi, Tony Lakatos), Quartett B (Borbély Mihály), Dresch Quartett, Archie Shepp, Vukán György, Lakatos Ágnes, Budapest Ragtime Band. Szerte a világban különbözõ szimfónikus zenekarokkal játszotta a Kodály Háry János szvittet. Többek között a brooklyni, a philadelphiai, a maiami, a tallini, és a madridi szimfónikusokkal.
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!