Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

Bikini

Információ

A csapat 1982-ben alakult Nagy Feró énekes (a Beatrice, melynek frontembere, akkor éppen szünetelt) és Vedres József (Vedres Joe) gitáros ötletéből. A frissen alakult formáció basszusgitárosa Németh Alajos, dobosa Németh Gábor (Alajos testvére), és másik gitárosa Szűcs Antal Gábor volt. Az első két lemezt ebben a felállásban készítették (Szűcs Antal Gábor a második lemezen már nem szerepelt).

A kezdeti időkben egy sajátos punk-rockzenét játszottak, amely nagyon hasonlított a Beatrice stílusára, köszönhetően Nagy Ferónak, aki néhány számot át is hozott előző csapatából.

Öt év pihenő után 1997-ben ismét összeált a Bikini. A csapattagok rájöttek, a hallgatás nem megoldás a helyzet kezelésére. A régi-új zenekar (habár ez manapság nem divat szerintük) az élő zene mellett áll ki. Szövegeikben továbbra is társadalmi kérdésekkel foglalkoznak, gondolkodásra késztetik a közönséget, új albumaikkal ismét sikert sikerre halmoznak.

Fotók

Bikini
Bikini
Bikini
Bikini



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet