Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

Csürrentő zenekar

Információ

Az együttes 1997-ben alakult az Óbudai Népzenei Iskolában Balogh Sándor zenetanár segítségével. Az alapító tagok Klopp Katalin, Horváth Szilárd, Novinszki Tamás, Benkő András és Kárpáthegyi Bálint voltak. Az együttes az eltelt évek alatt kisebb változásokon ment keresztül, a jelenlegi felállásban 2003 közepe óta zenél együtt.

A kezdeti időszakban kizárólag moldvai csángó népzenével foglalkoztak. Az új tagoknak köszönhetően azonban a magyar nyelvterület más zenei dialektusainak (főleg gyimes, somogy és a mezőség) furulyás zenéje is a repertoárjukba került. Mivel a zenekar elsősorban tánczenét játszik leggyakoribb fellépési alkalmaik táncházi muzsikálások. Ritkábban ugyan, de koncertek alkalmával színpadi műsort is adnak. Mindkét esetben vezérelvük az adott tájegység népzenéjének autentikus megszólaltatása, de emellett teret engednek zenei kisérletező kedvüknek is a népzene által megszabott természetes zenei határok között.

Fotók

Csürrentő zenekar



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet