Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

dj white

Információ

Nagy Szabolcs, művésznevén Dj White lemezlovas, hangmérnök, zeneszerző, producer.
1981 szeptember 29-én született Sepsiszentgyörgyön.
Zenei pályafutása már diák korában megkezdődött, amikor még a zeneiskolában járt, majd tagja lett első
projektjének is a Fulls nevű csapatnak, de nem sokra rá az erdélyi zeneipar alapeleme is lett.
Olyan együttesek, és előadók dolgoztak vele mint Dancs Annamari, Magic Club, Villy Boy, N'joy, Relax stb...
Pár év múlva Bogdan Raul-al való találkozás meghozta a nagyobb sikert, ugyanis a Bukaresti Roton kiadó
leszerződött több évre a New Effect névre keresztelt projektükkel.
A Roton (ahol igen népszerű nevek fordulnak meg mint: Inna, Crush & Alexandra Ungureanu, Akcent, Play
& Win) egy közös szerzeményre sarkalta a csapatot MONI-K-al, aki többek közt már dolgozott PUYA-val,
PAPA JUNIOR-al, és így született meg a "Sinada".
2008-ban az Eurovision elődöntőjében a "Zamira" daluk igen nagy sikert aratott, de ezen kívűl a rádiók nem
kímélték az "Arania", "Hy Pa", " Allamaleta","New Begining" című slágereit sem..
A New Effect sikere mellett a magyar zenei piac is képbe jött. Az Open Stage nevű paródiacsapat felkérte
első lemezük hangszerelésére, dalszerzésére, amit a Media Pro Music dobott piacra 2007-ben.
A lemez nagysikerű slágere az "Aranka Szeretlek", ami meghaladta a két milliós nézetséget a youtube
videómegosztó oldalon, de az összes többi dal is már megfordult olyan televíziós csatornákon mint az MTV
(music television), Rtl Klub, Cool Tv, Duna Tv, stb és hozzá az összes erdélyi és magyaroszági kis és nagy
rádióknál: Danubius, Sláger, Roxy, Radio1, Fun Fm, Paprika stb...
A minimal és progresszívebb hangzásoknál egy másik projekt került képbe a 3Shift, amit Dj Fndy-vel hoztak
be az erdélyi piacra.
Mindazok mellett, hogy hajnalig tartó teltházas buliknak voltak a lemezlovasai, saját dalokat is bemutattak
mint pl: Hey Bitch, Melting Steel, The Mummy, Figth From Reality.
A 2009-es év változásokat is, de annál nagyobb sikereket is hozott.
A New Effect a Roton kiadóval való szerződését egy három éves Cat Music szerződésre váltotta, így
névváltással együtt egy új feeling került be a román zenei piacra, és ez a Deep&White.
Bár a szerzők és előadók azonosak, mégis egy sikeresebb projekt került a nagyközönség elé. Pár hét alatt a
"Definition Of Love" című slágerük az összes országos rádiókban pörögtek, toplisták élén csillogot, majd nem
sokra rá a zenei csatornák sugarozták első videóklipjüket is, amit már napjainkba egyre gyakrabban látni.
A soron következő projekt a Menthol volt, amit Lung László Zsolt, és Antal Karola egészít ki. 2008 végén a
"Dont Let Me Fall" 16 héten keresztül a Vibe Fm toplistáján mozgott, majd rá kis időre a "Give Me More" biztos
talajt adott a csapatnak, hogy szerződést kössön a Cat Music-al. Jelen pillanatban a "Give Me More" 8ik helyen
halad fölfele a listán.
Nagy Szabolcs az Open Stage második lemezének a teljes hangszerelésébe, zeneszerzésébe is belevágott,
amit a Retro Média dobott ki piacra Magyaroszágon.
Mindezek mellett más projektek is lapulnak a számítógépen (Stroke 69, DJ Dark, DJ Rober Georgescu feat.
Annamari,), remixek amelyeket több előadóknak is készített (Nicola, Dj Dark), vagy akár metál együttes l
ehangszerelt dalai (Feat Of Madness)
A "whiteeffect" hangstúdióban az említett projektek folyamatosan munka alatt vannak, készülnek újjabb és újjab
dalok, valamint remixek.
Nagy Szabolcs mint lemezlovas olyan városok klubjaiban zenélt és zenél mint Bukarest, Costinest, Onesti,
Sepsiszentgyörgy, Marosvasarhely, Csikszereda, Székelyudvarhely, Marosheviz stb ..
Kiemeltképpen olyan sztáregyéniségek előtt is fokozta a hangulatot mint a Scooter, Dj Vania, vagy Bárány Attila.
Kiegészitő hangmodulátorokkal egy sajátos hangzást ad hozzá, a toppon lévő slágerekhez is, így nem egy
szokásos mixre bulizhatnak a partyn tombolók.

Fotók

dj white



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet