Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

Dolhai Attila

Információ

Dolhai Attila nevét számos kitűnő színházi szerepe folytán, már jól ismerheti a közönség, jelenleg, címszereplője a Budapesti Operettszínház által nagy sikerrel bemutatott Wildhorn-Murphey: Rudolf, Presgurviq: Rómeó és Júlia, illetve Levay-Kuncze: Mozart! című produkcióknak, valamint az Adler,Walker: Altar boyz (Oltári srácok) c. koncertmusicalnek is az egyik főszerepében láthatjuk.
Színes egyéniségét és sokoldalú tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy számos musical címszerep mellett Huszka Jenő: Lili bárónő c. operettjében Ő nyerte el az egyik főszerepet, amit akkora sikerrel játszik, hogy az Operettszínház - Thália Színház másik közös produkciójában a Csókos asszony c. operettben is megkapta a férfi főszerepet.
Az Operettszínházi előadások mellett szerepet kapott a Pesti Színházban, ahol újra műsorra tűzték, a már 10 éve bemutatott Mesterkurzus c. darabot, aminek a különlegessége, hogy hangosítás nélkül, egy világhírű opera árát kell elénekelnie.

A 2007-2008 évad szenzációjának ígérkezik az új bemutató, amit a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthat először a közönség, Shakespeare: Szentivánéji álom c. színművéből Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi közreműkdödésével jött létre, egy új word-musical, ami már az elnevezése alapján egy nagyon különleges hangzásvilágú darabot sejtet, ebben Lysander-t, az egyik szerelmes ifjút játssza.

A Színművészeti Egyetemet végzett színész-, énekesnek, a zenéhez való kötődése, már egész fiatal korában kialakult, hiszen zenei általános iskolába járt, majd a zsámbéki Apor Vilmos Tanítóképző Főiskolát végezte ének szakon, emellett több évig tanult klasszikus gitáron játszani.
A főiskolai évek alatt, tehetségkutató versenyeken is bontogatta szárnyait, ilyen volt a Tv2 által szervezett Kifutó c. műsor, amelynek különdíjasaként részt vehetett a Karthago együttes koncertturnéján.

Színházban először statisztaként szerepelt a GNM színitanodában, majd Békéscsabán a Jekyll és Hyde, Szegeden a West Side Story, illetve Miskolcon az Elisabeth c. musicalekben kapott szerepet.
A 2004 évi nyári szabadtéri játékokon bemutatott Valahol Európában c. musical főszerepét játszotta nagy sikerrel, majd megkapta az Operettszínház- Thália Színház közös produkciójában bemutatott West Side Story c. előadás főszerepét is.

A fiatal művészt a közönség 2004- és 2006-ban Súgó Csiga díjjal jutalmazta, a szakma elismeréseként 2005-ben a legtehetségesebb pályakezdőnek járó Marshall-bot díjat vehette át. A közelmúltban, az -Év felfedezettje- kategóriában kapta meg, a Magyar Rádió által alapított eMeRTon díjat.

Fotók

Dolhai Attila - Dolhai Attila
Dolhai Attila - Dolhai Attila
Dolhai Attila - Dolhai Attila és Janza Kata



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet