Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

Erox

Információ

Olaszországban született. 13 évesen kezdett el zongorázni tanulni, kezdetben ismert olasz slágerek éneklésével próbálkozott, olyan sikerrel, hogy egy nagyon népszerű olasz Táncdalfesztiválon az ötödik helyen végzett.

Hazánkban a Kifutó című televíziós műsorban tűnt fel, ahol közönségdíjas lett.
Ezt követően az Apostol együttessel országos turnén vett részt, valamint megjelent egy kislemeze Szerelem óceán címmel.
Szerepelt már a Dáridóban is, valamint számos hazai rendezvényen, roadshow-n.

2000. Március 24-én jelent meg első nagylemeze Colori Dell' Amore - A szerelem színei címmel.
Az albumon olyan dalok csendülnek fel olaszul, mint a Kell, hogy várj vagy a Nehéz a boldogságtól búcsút venni.

2000 december 5.-én egy egész estés koncertje volt, amelyen többek között Keresztes Ildikó is fellépett.

2001. nyár elején kapta meg a magyar állampolgárságot. 2001 év végén jelent meg második albuma Coure Siciliano - Szicíliai szív címmel

Harmadik albuma pedig L'Amore címmel került a boltokba 2003 elején, amely a megjelenését követő héten már bearanyozódott

Fotók

Erox - Erox
Erox - A jóképű Erox



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet