Első profi színházi szerepét tizennyolc évesen kapta a Katonadolog című musicalben a Fiatalok Színházában. Ettől kezdve sorozatos felkéréseket kapott.
Huszonkét évesen- a világon eddig talán a legfiatalabbként - eljátszotta az egyik legnehezebb musical szerepét, Webber Jézus Krisztus Szupersztár darabjának címszereplőjeként a szegedi Dóm téren. Több hónapon keresztül turnézott az Egyesült Államokban és Kanadában az István, a király rockoperával. Számos nemzetközi musicalgála vendége volt Németországban és Ausztriában.
A nagy áttörést a szakmai életében a Társulat című műsor hozta, amikor az egész ország megismerhette őt és elnyerhette a 25 éves jubileumi István, a király rockopera címszerepét. 2008 nyarán több mint 200 ezer néző látta élőben a produkciót. Folyamatosan járja az országot zenekarával és szólóban.
Fiatal kora ellenére napjainkig több mint negyven főszerepet játszott, az ország szinte összes kőszínházában és szabadtéri színpadán fellépett, harminc hanglemezen volt közreműködő.
Harmadik önálló lemezére ÚJ VILÁG VÁR! címmel, a legismertebb világslágerek, filmzenék és vadonatúj szerzemények kerültek fel. Az új albumon a feldolgozások és a saját szerzemények is új hangszerelésben és egyedi hangzásban szólalnak meg. A lemezen szakma legkiválóbb zenészei játszanak és a legtöbb számban a 70 tagú Danúbia Szímfónikus Zenekar is közreműködik. Az év legnagyszabásúbb lemezének tartják. Az Új világ vár! című albumon olyan művészek dolgoztak mint Jamie Winchester vagy akár a Budapest Jazz Orchestra kiváló zenészei.
Önállóan is vállal fellépést illetve élő zenekarral.
A Feke Pál Band élő koncertjén részleteket hallhatnak a világ musicalirodalmának legnagyobb slágereiből valamint megszólalnak ismert filmzenék, világslágerek és saját szerzemények.
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!