A Four Fathers Énekegyüttes 1995 őszén alakult. Repertoárjukon a 20-as – 30-as évek amerikai zenéje, az ún. „Barbershop Style”, világslágerek, magyar slágerek feldolgozásai, spirituálék szerepelnek. Hangulatos, humorral fűszerezett műsorukkal, majd’ 1000 fellépéssel a hátuk mögött bizton mondhatják, hogy minden korosztálynak önfeledt szórakozást nyújtanak. Énekeltek már hajón, étteremben, szállodában, fürdőben, templomban, cseppkőbarlangban, börtönben, múzeumban, borospincében, kertmoziban, diszkóban, játékteremben, színházban, nappaliban, kertben, az Operaház színpadán, lokálban, sportcsarnokban, tanácsteremben, az Országház üléstermében, várromok között, iskolában, zsinagógában, kórházban, laktanyában, minisztériumban, raktárban, vidámparkban, bevásárlóközpontban. Sokoldalúságuknak és rugalmasságuknak köszönhetően fogadások, bálok, protokollrendezvények, fesztiválok kitűnő színfoltjai.
Számos élvonalbeli, magyar zenekarral, és előadóval léptek már színpadra, többek között a Benkó Dixieland Banddel, a Tea együttessel, a szegedi Storyville Dixieland Banddel, a Miskolci Dixieland Banddel, valamint az Old Boys együttessel a Petőfi Csarnokban rendezett Elvis-emlékesten, a Budapest Jazz Orchestraval, Fenyő Miklóssal, Gerendás Péterrel, St. Martinnal, Malek Andreával.
Az eddigi évek folyamán felléptek több budapesti, illetve vidéki klubban. Jelenleg havonta egy alkalommal a fóti Oxygén Klub Íz-koncertek rendezvényeinek vendégei.
Sok meghívást kaptak fesztiválokra (Miskolci Dixie Fesztivál, Miskolci Operafesztivál, Salgótarjáni Dixie Fesztivál, Pécsi Jazz Fesztivál, Egri Tavaszi Fesztivál, Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében Operett Gála a Madách színházban) és több televíziós produkcióban is szerepeltek már (Friderikusz Show, Emerton díjkiosztó Gála, Osztálytalálkozó, Esti Showder, Heti Hetes, Évszakok, NévShowR, Mónika Show, Lottóshow, Luxor).
Első CD lemezük (Four Fathers) 1997-ben jelent meg, második maxi lemezüket 1998 Karácsonyára kedves ajándékul szánták barátaiknak, rajongóiknak (Boldog Karácsonyt!). Harmadik lemezük 1999 Decemberében jelent meg Barbershop Style címmel. Izgalmas zenei kirándulásként jelent meg 2000 decemberében Az idők jele című rockoratórium, melyben szólistaként is bemutatkoznak az együttes tagjai. Ezenkívül énekeltek még Zámbó Jimmy, Fenyő Miklós, Gerendás Péter lemezein. Negyedik CD-jük Hang-Lemez címmel 2001 novemberében jelent meg, ezt követte decemberben a Karácsonyi Hangok című maxi CD.
E két lemez bemutatója 2001 decemberében a Kongresszusi Központban volt.
2002 novemberében a Világok Meséi I. – Ír népmesék c. lemezen közreműködtek.
Legutóbbi lemezük, „Ősbemutató” címmel 2005 júniusában jelent meg, amelyen az e műfajban maradandót alkotó nagy elődőknek állítanak emléket azzal, hogy a Golden Gate, a Comedian Harmonists, a Manhattan Transfer és a Mills Brothers repertoárjából adnak elő, természetesen hamisítatlan Four Fathers hangzásban. A lemezen megszólal két hangszer is: gitáron Heilig Gábor közreműködik, zongorán pedig Batki László, az együttes baritonja játszik.
2001 március 30-án „Az év énekegyüttese” kategóriában Emerton díjat kaptak.
2001 december 25-én nagysikerű lemezbemutató koncerttel léptek a közönség elé a Budapesti Kongresszusi Központban.
2005. június 18.-án a Művészetek Palotájában léptek a közönség elé, amelyen az „Ősbemutató” című lemez anyaga hangzott fel.
2006.június 19.én, az előző évi siker után ismét a Művészetek Palotájában énekelt az együttes, mely koncerten Duke Ellington: Sacred Concert című műve hangzott el, ami ebben a formájában ősbemutató volt. Az együttes vendége a Budapest Jazz Orchestra volt.
Az együttes tagjai: Boros Sándor (tenor), Mukli Gyula (tenor) Batki László (bariton) Frech’ Zoltán (basszus)
Műsoraik:
1. "NEM SEMMI": spirituálék, világ- és magyar slágerek; a számok közt versparódiák.
2. "HANG-LEMEZ": azonos című cd lemezünk anyaga; a 60-as, 70-es, 80-as évek magyar slágereinek átiratai; félplayback.
3. "BARBERSHOP STYLE": azonos című cd lemezünk anyaga; a 20-as, 30-as évek hangulata, fodrászüzlet stílus; jellegzetes amerikai vokális műfaj, sok humorral.
4. "A ZENE SZÁRNYÁN MAGYARORSZÁG KÖRÜL": zenés utazás Európában, európai népek dalai eredeti nyelven (dalmát, olasz, lengyel, francia); hangulatos szórakoztató műsor, sok ismert dallal.
5. "A GREGORIÁNTÓL A ROCK AND ROLL-IG": zenés utazás térben és időben; különböző korok, zenei stílusok egy-egy kiragadott példával; rövid ismertető a számok között; iskolásoknak, tanulóközösségeknek ajánlott műsor
Gyerekműsorok:
1. BONBON MATINÉ: hangszereket mutatnak be, természetesen csak a saját hangjukkal
„A hangszerek mi vagyunk!”
2. UTAZÁS EURÓPÁBAN: egy kis zenés utazás Európában, mindenféle nemzetek dalaival
3. NEM SEMMI - GYEREKEKNEK: egy kicsit keverve viccesen, énekelnek a gyerekeknek.
4. GREGORIÁNTÓL A ROCK AND ROLLIG: a nevében is hordozza, hogy korokon stílusokon át mutatják be a gyerekeknek, a zene fejlődését a középkortól napjainkig
Természetesen ezeket a műsorokat tudják keverni is, így ha valakinek konkrét elképzelése van arról hogy mit szeretne a műsorban hallani, azt is meg tudják oldani!
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!