Postás Józsi vagyok, 1975. július 26-án született Tapolcán. Jelenlegi foglalkozása postai kézbesítő. Tapolcán saját körzete van, ahol nap mint nap hordja a leveleket és a nyugdíjat.
A zenével több, mint 10 éve van kapcsolatban. Először egy helybeli rockzenekarban énekelt, akikkel egy országos verseny különdíjaként egy rockfesztiválon is felléphettek. Hat éve a közönség szórakoztatására alakult egy tapolcai zenekar, a Party együttes, ahol mint szólóénekes tevékenykedett egészen mostanáig.
„Egész kicsi koromban rabul ejtett a zene és hat évesen beírattak zongoraórákra, amit nagyon szerettem, de egyéb okok miatt csak egy évig csinálhattam. Majd gordonkázni tanultam, de annyira vonzott a billentyűs hangszer, hogy visszatértem a zongorához és elkezdtem magántanárhoz járni. Az érettségi után egy olyan munkát kerestem, ahol végre megtalálom önmagam. Ekkor jött a képbe a posta, ahol már általános iskolásan is dolgoztam nyári szünetekben. Elvégeztem egy postás tanfolyamot és 1995. óta a tapolcai 1 sz. postahivatal dolgozója vagyok. Először, mint vidéki rendszeres helyettes, majd később egy saját körzettel gazdagodtam, amely a jelenlegi körzetem is egyben.
Nagyon szeretem az embereket és azt, hogy nincs két egyforma nap, hanem minden nap egyfajta változatosságot hoz az életembe. Valahogy úgy érzem, hogy ezt a munkát nekem találták ki, mert egyfajta lendületet ad nekem, hogy a napi testedzés is meglegyen. Néha szabadjára engedem a gondolataimat, és amikor elkap az ihlet, még énekelni is szoktam. Ekkor született többek közt az a dal is, amely a lemezen szerepel. A címe: Átmulatok én sok éjszakát.
A saját lemez ötlete 2003. novemberében született, bár azelőtt is sokan bíztattak, hogy valósítsam meg ezt az ötletet, de csak ekkor adódott hozzá megfelelő lehetőség. Márió barátom egy este egyszer csak felhívott telefonon, hogy szívesen segítene néhány dal felvételében, az akkor már elkészült, saját stúdiójában. Természetesen éltem a lehetőséggel, nagy energiával láttunk munkához, a néhány dalból pedig egy egész lemeznyi anyag lett és nem is akármilyen! A munka rendkívül jó hangulatban folyt, Máriótól rengeteg szakmai tapasztalatot is szereztem. a végeredmény felülmúlta addigi elképzeléseinket és tudtuk: ezzel az anyaggal már érdemes kezdeni valamit. Ekkor jött Lajcsi, az ő segítségének köszönhetően alakult ki a produkció végleges formája.”
A lemez kiadását Magyarország egyik legnagyobb kiadója, a BMG Hungary vállalta fel.
A lemezen szereplő dalok közül először az „Ugye, szeretsz még” című sláger készült el. Az újrahangszerelt dal olyannyira megtetszett nekünk, hogy ekkor döntöttük el, hogy ebből lemez lesz és további dalokhoz adott ihletet.
Postás Józsi az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb előadójává avanzsált az elmúlt évben, ami köszönhető a Postás Józsi 2xcsenget című második albumának is.
A második album stílusa változatlan, de a dalok modernebb, slágeresebb hangszerelést kaptak.
A 2007-ben megjelenő harmadik albumának címe: Postakocsin jövök hozzád.
Elkészült a fiatal előadó legújabb viedóklipje is, amely a Hozom a postát című dalából készült. A klipet a www. postasjozsi.hu weboldalon meg is nézheti a kedves közönség.
Továbbra is rendszeresen láthatjuk a Story és ATV műsoraiban, sőt az MTV-ban is a legendás slágergyáros, Szenes Iván műsorában is.
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!