Magyar slágerlisták

Román slágerlisták

Hírlevél

e-mail cím:

Leiratkozás

Rajkó Zenekar

Információ

A Rajkó Zenekar mindig híres volt arról, hogy produkciói nem mindennaposak, hanem újszerűek és korszerűek - ezt bizo­nyítja, a 2002-ben bemutatott Klezmer-szimfónia, melyet a Budapest Klezmer Band-el közösen adott elő. A 2003-as évadban a Rajkó Zenekar nagy vállalkozása Markó Iván világhírű balettművésszel és társulatával végképp bizonyí­totta, hogy a Rajkó képes más műfajokban is magas szinten helyt állni.
A Zenekar 2003. januárjában, a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kodály Zoltán Díjat kapott, 2004-ben pedig a nemzeti kulturális örökség minisztere a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet adományozta. A Zenekar vezetői csak úgy, mint muzsikusai büszkék arra, hogy Liszt, Bartók, Kodály műveit játsszák.

A Rajkó Zenekar előadását az Operabálon a Talentum táncegyüttes táncbetétei színesítik. A táncegyüttes is amatőr társulatként kezdte működését, mintegy ötven évvel ezelőtt. Hamar kiderült, hogy előadásaik magas művészi értékeket hordoznak, ennek szellemében alakult át a táncegyüttes, hogy meghódítsa Magyarország, majd a világ színpadait egyaránt. Időről-időre megújuló produkciók előadóiként népszerűsítik a táncművészet végtelen sokszínűségét.

Fotók

Rajkó Zenekar - A Rajkó zenekar előadás közben
Rajkó Zenekar - A Rajkó zenekar előadását táncprodukció is színesíti



Előadó keresés

előadó:

Kizárólagos produkciók

Műsorrendelés

Műsorfüzet