A 4 éves együttműködés alatt Fenyő Miklós megismertette az országgal a "kicsi lányt", kitalálta az image-ét, 4 albumnyi nótát -zenével és szöveggel- írt neki. Koncerteket, és egyéb fellépéseket, dedikálásokat szervezett számára, melyekre maga kísérte el Szandit.
A baráti kapcsolatot a mai napig fenntartják.
Fenyő 1989-ben ismerkedett meg az akkor 13 éves Szandival. Egy fellépés alkalmával Szandi nővére, Viki kereste fel Miklóst, hogy megkérje, hallgassa meg hugát, hogyan énekel.
A meghallgatás nagyon sikeresnek bizonyult, nevezhetjük első hallásra "szerelemnek" is. Nem csak Szandi lenyűgöző ének tehetsége volt Miklósnak kellemes meglepetés, hanem az is, hogy a lány ifjú kora ellenére meglehetősen jártas volt az '50-es, '60-as évek Rock and Roll zenéjében.
Jónéhány találkozás, énekelgetés, gyakorlás, és komoly beszélgetés után el is kezdődött a közös munka.
Szandi első nagylemeze 1990-ben jelent meg Kicsi lány címmel, és várakozáson felüli sikert aratott, beigazolva Fenyő bizonyosságát a svájci sapkás kislány kiemelkedő tehetségéről. Az első lemez sikerét még további három közös lemez kisérte.
A Tinédzser L'amour című album megjelenésével Szandi a kicsi lányból szerelmes pöttyösruhás kamasszá avanzsált Miklós szövegei és ötletei segítségével.
A Szerelmes szívek című harmadik lemez zenéjével és Szandi főszereplésével ugyanilyen címen játékfilm készült.
Az I love you baby című albumon már egy érettségi előtt álló csinos nagylány érzelmeivel találkozunk.
Az énekesnő azóta is töretlenül jelen van a köztudatban.
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!