Az 5let László I. Attila, azaz Teacher A fejéből pattant ki. Miért ne legyen Erdélyben is egy kiváló zenét játszó modern mulatós együttes? (Nem mellesleg a név a Dupla KáVé analógiája, Attila kiváló humorának gyümölcse.) Társat is talált a dologhoz, mégpedig Szászem személyében, aki 1997 óta öregbíti az erdélyi zenészek hírnevét. 2003 augusztusában felvették első dalukat, mely egy Csóré Béla-feldolgozás, címe Ha elment valaki. A dal nem sok promóciónak örvendett, hiszen a rádiók köztudottan nem tolerálják a mulatóst… Mégis, az egyik csíkszeredai rádióállomás 2003. év végi összesített játszási listáján a 11. helyet csípte meg. A rádió sietett is közszemlére tenni, hogy a dalt kizárólag hallgatói kérésre játszották – ezzel, ha lehet, még nagyobb reklámot kapott a Szimpla Kárpáci.
2004-ben megjelent első lemezük, „Ha elment valaki” címmel. Mivel az első dal megmutatta, hogy a két srác jó úton jár, sokat nem is változtattak, a dalok nagy többsége Csóré Béla szerzeménye. Emellett más, pl. operettfeldolgozás is hallható ezen az albumon.
Két évvel később, 2006-ban felmerült egy újabb lemez kiadásának gondolata. A Szimpla Kárpáci tagjai azonban újat akartak nyújtani, ezért nekiálltak a saját szerzemények gyártásának. Az első ilyen produkció, a „Szomorú fűzfa…” tökéletesen beleillik az együttestől megszokott zenei képbe. A sikeren felbuzdulva megszületett a többi dal, az „Egy hegedű úgy sír az éjszakában”, a „Zűrös szerelem” és még sorolhatnánk. A második lemez megjelenését 2007-re tervezték, 90 százalékban saját szerzeményekkel.
Ismert dalaik: Ha elment valaki (2003), Ülök egy bárban (2004), A börtön árnyékában (2004), Szomorú fűzfa (2006)
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!