Erdély legrégibb és bizonnyal egyik legismertebb dance-csapata. 1997 óta húzzák az elektronikus talpalávalót. Tagjai: Szászem, Katalin és két táncoslány. Szuper színpadi produkcióval kápráztatják el a nagyérdeműt s a zene sem utolsó ám!
Albumaik: Utazás (1998), Valahol van 1 hely (2000), Ma én leszek veled (2004)
Ismert dalaik: Valahol van 1 hely, Színes álmaid, Élvezd a percet, Olvadjon a jég
Alakulásának időpontja 1997 augusztus 30, ekkor volt az együttes első fellépése. Alapembere Szászem, aki azóta mint hangmérnök is ismertté vált, valamint Kristóf Katalin, aki a fentemlített dátumon még csak táncosként szerepelt. Rövidesen kiderült, hogy Katalin énekesnőként is megállja a helyét, így hát 1997 októbere óta Szászemmel ketten alkotják az együttes magvát.
1998-ban megjelent a TCP első lemeze Utazás címmel, melyet még csak kazettán hoztak forgalomba. A kornak megfelelő kommersz dance-zenét játszották, egészen az Indul a zene c. daluk megjelenéséig, mely formabontó ötleteivel pillanatok alatt kiemelte az együttest a szürkeségből.
1999-ben az Indul a zene, majd 2000-ben a Valahol van 1 hely c. daluk magyarországi válogatáslemezeken látott napvilágot, ezt követte a második album (Valahol van 1 hely, 2000). A csapat kezdett ismertté válni, fellépéseik egyre sokasodtak. A színpadi megjelenésükhöz mindig hozzátartozott két táncoslány is.
2001-ben az AIK Alapítvány díjkiosztó fesztiválján elnyerték a „minden idők legjobb erdélyi dance-csapata” címet. Dalaik folyamatosan megjelentek a nagyobb válogatáslemezeken, közülük jó néhány slágerré is vált. 2004-ig kellett várni a harmadik nagylemezre, amely folytatta a TCP hagyományait: táncolható, kemény dance és house, valamint egy csipetnyi trance (Szászem kedvenc stílusa) hallható ezen a korongon.
2005-ben az együttes elkészítette első videoklipjét az Olvadjon a jég c. dalra, melyet rengeteg tévéállomás játszott, köztük az anyaországi nagy zenetévék is. A klip érdekessége, hogy operatőre és vágója az együttes létrehozója, Szászem (persze segédoperatőrrel, hiszen ő maga is szerepel), rendezője pedig Kristóf Katalin. A recept bevált, így a további klipek is a fenti stábbal készültek. 2006-ban az Élvezd a percet egy DVD-válogatáslemezen, a Millennium Top Slágerek 10. kiadásán került a nagyközönség elé. 2007 januárjában egy vadonatúj dalra forgattak, melynek címe Táncolj velünk még!
Az együttes 2007-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, ezzel egyedülálló rekordot állítottak fel az erdélyi dance-zenei élet színterén. Zenéjük folyamatosan megújul, követi a napi trendeket a dance, house és clubzene terén. Közvetlenségükkel és profi produkcióikkal méltán nyerték el a közönség megbecsülését és szeretetét.
Ismert dalaik: Indul a zene (1999), Valahol van 1 hely (2000), Színes álmaid (2002), Olvadjon a jég (2004), Élvezd a percet (2005)
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!