A Ternipe együttes 1989-ben alakult budapesti és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatalokból. Az együttes tagjai törekszenek arra, hogy népzenéjük és népdalaik tiszta forrásként kerüljenek a köztudatba. Megalakulásuk részben azért vált szükségessé, hogy az igazi autentikus roma kultúrát közhírré tegyék, és a köztudatban elterjedt előítéleteket anyanyelvük ápolásával és kultúrájuk megőrzésével legyőzzék, valamint céljuk a tradicionális identitást meghatározó közösségi és regionális értékek megőrzése.
Az együttes célja, hogy a még fellelhető cigány néphagyományokat, ezen belül az énekelt és hangszeres népzenét összegyűjtve és feldolgozva közhírré tegyék. Az együttes hangzásvilága sajátos, hiszen a kvintek és tercek olyan előadásmódot hoznak a folklórba, amellyel eddig csak a balkáni és távolkeleti kultúrákban találkozhattunk.
1991-ben megjelenik első hangzóanyaguk O DUJ TERNE, (A két ifjú) címmel, MC formájában, mely anyaggal bejárják Magyarországot 30 önálló est keretében.
1992-ben meghívást kapnak a Franciaországban megrendezésre kerülő C.I.I.O.F Világzenei Fesztiválra. NAJ MAN BULHI KALCA, (Nincsen bő nadrágom) című balladájuk elnyerte Szász János filmrendező tetszését és a Woyczek című filmjéhez főcímdalként választotta.
1993-ban megjelenik második hangzóanyaguk: SUNO DIKHJOM (Álmot láttam) címmel, MC formájában, mely anyaggal ismét bejárják az országot. Szerepet kapnak a Kalyi Jag O SUNO című 30 perces filmjében.
1994-ben ismét Franciaországban szerepelnek 20 színházi est keretében, melynek állomásai: Párizs, Bourdo, Montignon, Montoare, szereplésükkel a Francia közönséget annyira lenyűgözik, hogy a fesztivál közönség díját nekik adják.
1995-ben, Németországban szerepelnek a világhírű Womad Fesztiválon..
1996-ban, Stuttgartban a Magyar Kultúra Házában mutatkozhattak be.Jehudi Mehudinnal egy színpadon szerepelnek egy kastélyban egy jótékonysági rendezvényen. Szerepelnek a Kaláka Fesztiválon.
1997-ben, Lengyel országban országos turnén vesznek rész nagyon nagy sikert aratva az ottani közönség körében is.
1998-ban megjelenik harmadik hangzóanyaguk DEL O BRISHIND... (Esik eső...) címmel, MC,-CD,-CD-ROM formájában. A magyarországi folklór együttesek közül először a Ternipe Együttes készített CD-ROM-ot. Megszervezik az első Ternipe Nemzetiségi Népzenei Fesztivált, mely hagyományteremtő szándékkal szerveződött. A rendezvény célja, hogy bemutassa azokat a Magyarországi kisebbségi kultúrákat, amelyek eddig is óriási szerepet játszottak hazánk kultúrájában, és hozzátartoznak a kulturális örökséghez.
A Republic Együttes "Üzenet" című nagylemezén közreműködtek. A Budapest Sportcsarnokban megrendezett Árvízkárosultakért c. nagyszabású jótékonyságú koncerten az együttes is fellépett.
1999-ben Magyarország-FORT WORTH 10 éves testvérvárosi kapcsolatának fennállása alkalmából Magyarországi delegációként 1 hétig szerepelnek Amerikában. Felléptek a Duna Karnevál programsorozatában, a Vörösmarty téren, illetve állandó vendégei a Láng Művelődési Ház táncházán. Elkészítik a 10 éves pályafutásukról szóló filmjüket.. Részt vesznek a Netmulatság'99 internetes fesztiválon is.
2000-2004-között Az együttes nyolc országban koncertezik fesztiválokon, önálló esteken ( Németország, Belgium, Csehország, Olaszország, Franciaország, Brazília, Albánia, Bulgária,)
2004-ben Elkészítik Pe mande o cheri címmel stúdió lemezüket Cd és Mc formájában mellyel belföldön, és külföldön turnéznak. 2005-ben az angol ARC kiadó a világ összes országában megjelentteti az albumot. 2006-2007-ben, Romániában nagy sikert arat egy daluk a Hara si Tamango feldolgozásában, és az Andy Lupu Filmes cég egy Romániában futó 30 részes sorozathoz megveszi a Muro Shavo Kiki című dalukat főcím zenének.
Töltse le a MCP Office 2009-es műsorfüzetét!